2010. február 18., csütörtök

Kitörés

Nehéz szavakba önteni azt amit már előttem jónéhányan szavakba öntöttek, de ha 1945. február 11-re gondolok elfog egy furcsa érzés.
Ilyenkor csodálattal övezett tisztelet keveredik bennem azok iránt akik ezen a napon sorsdöntő elhatározásra jutottak és belefogtak egy végső szabadulási kisérletbe.

De minden történetet az előzményekkel illik kezdeni:
1944.december 24-én karácsony este kemény és veszteségteljes harcok után a wiking hadosztály Varsótól északkeletre Modlinnál volt állásban.
Újabb feltöltést vártak de csak egy parancsot kaptak, mi szerint azonnali hatállyal indulniuk kell Magyarországra.
A Wiking menetéhez csatlakozott a Totenkopf, vagyis az egész IV. SS-páncélos hadtest.
A parancs szerint Komárom és Győr térségben kell kirakodniuk és január 1.-én a bekerített Budapest felszabadítására kell indulniuk. December 28.-án az első egységek megérkeztek a célállomásra.
Az 1944.augusztus 23.-i Román átállást követően a szovjetek jelentős stratégiai előnyre tettek szert. Sztálin tervei alapján a 2. és 3. ukrán front csapása leválasztja Magyarországot a Német szövetségről. Sztálin kitűzte Budapest elfoglalásának időpontját ami a szocialista forradalom évfordulójára esett.
Hitler ezt átlátva elrendelte Budapest fokozott védelmét. Mivel Malinovszkij marshal 2. ukrán frontja a német-magyar erők hősies helytállása következtében nem tudta menetből elfoglalni Budapestet így Sztálin bevonta Tolbukin marshalt és a 3. ukrán frontot. December 26.-ra sikerült bekerítenie Budapestet a szovjet csapatoknak, de ez korántsem jeletette a Budapest bukását. Gille SS-Oberstgruppenführer megkapta a támadó direktívát. Az 1945 január 1.-én Otto Wöhler gyalogsági tábornok által vezetett Konrad fedőnavű offenzíva feladata a szovjet erők szétzilálása és Budapesttel való kapcsolat megteremtése. A Konrad felállása a következő volt:

A figyelemelterelés amit a III. páncélos hadtest 1. páncélos hadosztálynak páncélozott hadcsoportja végzett el Székesfehérvártól 22 km-re. A tényleges támadást a IV. SS-páncélos hadtest 1945 január 1.-én este hét óra 30 perckor indított meg. A balszárnyat a Totenkopf SS-páncéloshadosztályt Becker SS-Brigadeführer vezette, délen az V. Wiking páncéloshadosztály új parancsnokkal Karl Ullrich SS-oberführerrel nyomult előre. Az offenzíva Esztergomig jutott és addig fel is szabadította a térséget. A német hadtestek visszavonulásra kényszerültek a szovjet bekerítési kisérletek miatt.
Budapest felmentésére megszületett a Konrad 2. Sok foglyot ejtettek és gazdag zsákmányra tettek szert, de ez az offenzíva se járt sikerrel. Január 18.-án megindult a Konrad 3 a támadás kezdetben sikeres volt. A várba még kitartó katonák vigasztálták egymást: Ne aggódj bajtárs jönnek a wikingjeink, majd ők felmentenek minket. A Wiking és a Totenkopf kemény harcokon keresztül elérte Budapest láthatárát, de végül az agresszív szovjet támadások és bekerítési próbálkozások hatására Gille kénytelen volt kiadni a visszavonulási parancsot. A katonák fájó szívvel tekintettek vissza Budapest füstölgő romjaira miközben visszavonultak.
Ezzel megpecsételődött Budapest sorsa. Az utolsó remény is szerte foszlott. Ebben a szorult helyzetben csak egy lehetőség jöhetett szóba: A kitörés.
1945 február 11.-én este a védők és számtalan civil, köztük nők és gyerekek csak könnyű fegyverzettel elindultak áttőrni a szovjet vonalakat. A kitőrés már a kezdeti óráiban is hatalmas veszteségekkel járt. A mai Moszkva tér és a Szép Ilona kocsiszín közötti terület hulla mezővé változott.
Hanns Bayer túlélő a 8. SS-ovashadosztály katonája így emlékszik vissza:

,,Átrohantunk a nyílt téren. Csattanások és robbanások előttünk, mellettünk, mögöttünk. Géppuskák kelepelnek, géppisztolyok kattognak, lövések dörrennek, kézigránátok robbannak-tűz mindenütt. Gondolkodásra nincs idő. Előttem égő páncélos. Elöl orosz lövegnek kell lennie, amely mindig belelő a tömegbe. Telitalálat telitalálatot követ. Akit eltalálnak fekve marad. Akár a lemmingek, vakon előrehajtva hullanak a tengerbe,- ahogy itt is előrelökdösődik a tömeg, mely nemrég még fegyelmezett volt, s most a vesztébe rohan.˝

A 20.000 indulóból 15.000 érte el a budai hegyeket, ebből a létszámból körülbelül 700 érte el a saját frontvonalat....
          Ők büszkén vállalták politikai és faji nézetiket és nem féltek meghalni érte.
Minden évben megemlékezünk róluk a Becsület Napján, tisztelegve a bátorságuk, és tenni akarásuk előtt.
Nyugodjanak békében az elesett hősök!

A cikket készítette: Ozzy(FK)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése